Rejtelmek

Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe'.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.

Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.

Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.

József Attila

Ilyet!?

Ideák között élek. Még mindig remélem, hogy az eldobott boldogság idővel valaki személyében visszakopogtat. Úgy vélem, nagyon nehéz lesz felnőni ehhez, de megpróbálom. Mármint felnőni a saját mércéinkhez.

Tegnapiakkal kapcsolatban az alábbiak ....

Azt meg tudja mondani valaki, hogy bizonyos pasikkal miért nem lehet barátkozni? Totál barátilag semmi húdebelezúgtam érzéssel fordulok valakihez, erre rögtön jön a csajozós hülyeség, aztán meg van sértődve, ha nem matathat a bugyimban. És még engem néznek hülyének, mikor kiteszem a 27- es karikát. Bár ez sem zálog, a lehető legnormálisabbnak tűnő emberkékről derülnek ki a legborzalmasabb dolgok. De tényleg! "Miért muszáj mindenkivel rögtön lefeküdni?" Annyira kiábrándító. A magát értelmesebbnek tartó réteg pedig tágra nyílt tekintettel kérdezi: "jah Te is csak a harmadik randin?" Válasz: "Nem, csak tudod nem vagyok kurva." Mondanom sem kell, hogy nincs harmadik randi... Főleg, hogy első sem volt, legalábbis részemről.


Na mindegy. Halott pasi nem rossz pasi, maradjunk Jim Morrison- nál. Plusz a költőkben sosem lehet csalódni!! Úgyhogy ma is Adyval vagy Hamvassal osztom meg az ágyam. Legalább van valami értelmes mondanivalójuk...

Emmeg mi?

Szupi hét volt.
Négyes, majdnem beégős vizsga, a héten jöhet a többi...
Persze mindig az történik, hogy mikor látszatra minden a legfrankóbban menne, nah akkor aztán 5 felől jönnek a bajok...
Kicsit unom, hogy mindenkinek átlátom a helyzetét és megértően mosolygok, bár mindenki tesz rá, hogy mit is akarok mondani.

Ugyanakkor mindenki össze vissza osztogatja a tanácsokat és tudom az én hibám is, hogy nem vagyok őszinte és ezért nem látják át az enyémet tisztán. De Istenem! Miért is lennék őszinte, mikor azzal is megszívtam már jó párszor? Valahol persze örülök, hogy pár ember megtisztel a bizalmával. (Lezlikém nem tudom mi a fenét kellene csinálni. Jó pár atyai pofon talán segítene Makrancos Katánkon, bár ha az élet pofonjai nem elegek akkor nem tudom... Minden esetre a héten összeszedem nemlétező kevéske kisze - kusza gondolat foszlányaimat és megpróbálok 6ni a hölgyre.)
Nem is tudom mi lett volna velem Jim Morrison nélkül az elmúlt napokban. Talán már kezelnének valahol, bár Lipót híján ki tudja...

Ébredés

Itt ülök a koliban. Tegnap előtt, mikor visszajöttem, annyira megnyugodtam, mintha haza értem volna. Kiskoromban éreztem ilyet utoljára, mikor napközi után hazaérve becsuktam magam mögött az ajtót, s a küszöbön állva kifújtam magam. Na most már nem bánthat senki.
Aztán ahogy nagyobb lettem, mindig menekültem a problémák elől. Gondoltam egyszerűbb, ha nem veszünk róluk tudomást. Aztán most paff. Paff az életnek. Paff a szerelemnek, paff a munkának, majdnem paff a sulinak is, bár ezen még tudunk dolgozni. Remélem, nem késő.



"Sosem késő!" Hallom innen -onnan.
Fenét nem. Vannak dolgok, amik nem tűrnek halasztást. Legalábbis nem annyit, mint amennyi időt elszerencsétlenkedünk a megoldásig. Például vannak beszélgetések, amik ha esetleg évekkel korábban megtörténnének, nem kerülnénk később "Paff" - helyzetbe, vagy ezen helyzetek bonyolult láncolatába. Gondoljanak csak bele.


Persze ez nem a "Na én bezzeg megmondtam... " és a "Ha így vagy úgy..." stb... kezdetű ön bálványozó gondolatok dicsőítése. Mert ugyebár köztudott, hogy utólag okosnak lenni olyan mint előre hülyének.
De gondoljanak csak bele bátran! Amit ma megtehetsz... (Ha már a közmondásoknál járunk.)


Egyszóval arra szeretnék utalni, hogy ne vegyék természetesnek a jót, a szép perceket! Álljanak le időnként picit. Üljenek le, és gondolják végig, nézzék kicsit más szemmel az életüket, s mindazt ami körülveszi önöket.
Higgyék el, más meglátásba kerülnek a dolgok, az emberek, és minden. Pillanatnyi sértődések, el nem mondott szép szavak vagy problémák annyira félre vezethetik az életünk, és olyan bolond döntéseket szülhetnek, melyeket később alaposan megbánunk, s néha visszafordíthatatlan következményeket vonnak maguk után.


Tudom, nehéz feladat, de még nehezebb lesz azzal a tudattal élni hogy akár egyetlen mondaton, csókon vagy ölelésen múlt minden, és most már késő. Keressék meg ami vagy aki fontos önöknek, és tudassák vele, mennyire boldogok, hogy velük lehetnek. Figyeljenek jobban szeretteikre, hiszen az élet amúgy is szeret játszani a halandókkal, elveszi magától is azokat akik kedvesek számunkra, ne lökjük el őket ön szorgalomból. Az a szeretet és odafigyelés amit nekik adunk, minket is jobb, hitelesebb emberré formál.



Charlotte- ról jutottak eszembe ezek a gondolatok. Sajnos korán elvette mellőlem a sors. Remélem odafentről figyel rám, bár nem sok öröme lehet abban amit elválásunk óta látott...
Bárcsak... áhh olyan kár siránkozni.

Hajó

Mint minden nagy földre zuhanás alkalmával, most is ki kapart össze? Hát vendetta. Így megy ez már gimi óta.
Ma például a hajókról beszélgettünk. Érdekes téma, hiszen mindenkinek van egy hajója az életében. Jobban megfogalmazva, mindenkinek van legalább egy hajója az életében. Aki tagadná, nos az egyszerűen hazudik. (Vagy vak.)


Az én első igazi hajómról már kétszer leugrottam. Most harmadjára szeretnék felszállni, remélem sikerülni fog, bár megérdemelni semmiképpen nem érdemlem meg, de bízom a sok imában, Kronosz gyermekében, no meg a szép hajókázások emlékében. Talán segítenek, s nem kell Jónásként makacsul tovább harcolnom magam ellen.


"Ha költőien akarnám megfogalmazni, ezt írnám:
Minden hajó életében vannak szárazdokkok
amikor kicsit pihen javul
aztán újra vízre kerül
és új szelekkel siklik ahogy régen.
De mivel statikázom ezért azt mondanám hogy minden síkban ható erőnek van y irányú alkotója...." Cs. K. v

Sosem tudom eléggé meghálálni az égnek, hogy ilyen barátom van, mint Te.

Újév napján...

Tegnap este Mácsay Pál idézett egy '31-es Illyés költeményből. Valami megfogot benne. Olvassátok hát újévi köszöntő helyett, és fogadjátok egyúttal inaktivitásom miatti bocsánatkérésként.
Íme:



Karácsonyra, hó lesz, jósolta a naptár
és lett is valóban. Mintha ezer kaptár
nyilt volna az égen: zümmögve kerengtek
a pihék s ellepték már az egész kertet.
Az ablaknál álltam, néztem hogyan szállnak,
egyesek közülük vissza-visszaszálltak.
Rajzott az egész táj! Estefelé csöngve
szánkók szaladtak el odalent a völgybe
láthatatlanul, tán egy tündérmesébe...

A lágy alkonyattal szétömölt a tájon
a szivetzsongitó rejtelmes karácsony.
Nyugtalan forogtam a fülledt konyhában.
Mire vártam? ma sem tudom mire vártam.
Akkoriban én ugy képzeltem az évet,
mint egy hosszu utat. Mostan ér majd véget,
hallottam és láttam, hogy mindenki örül,
anyám frissen forgott a kis tüzhely körül...

Akkoriban én ugy képzeltem az időt,
mint egy hosszu, hosszu változatos mezőt,
elején tavaszi virágok nyilottak,
arrébb a nyár arany kepéi ragyogtak
majd gyümölccsel terhes őszi fák... emegett
ködpárákba vesző magas havas hegyek
és e hegyek mögött, ott volt az év vége:
egy szörnyü szakadék zuzmorával, jéggel,-
igy képzeltem nyáron... és hittem előre,
hogy ott feljutok majd valami tetőre
s messze látok onnan... a havas táj fölött
meglátom az annyit emlegetett jövőt,
a jövendőt, miről nem volt semmi képem,
valami ligetnek, szép ligetnek véltem,
lombjai a szélben fényesen lengenek,
felette koszorut állnak a fellegek...
Most, most majd meglátom! s titkos szorongásban
éltem napról napra december havában.
Közelgett az ünnep. Kint a nedves kazlak
reggelente harsány aranyszint ontottak.
Aztán hó lett és csend, nagy csend, csak a bezárt
kakasok hallattak pár kukorékolást,
szinte emelkedni éreztem a tájat,
a kedves dombokat, az ismerős fákat,
s havas udvarunkat fürge talpam alatt -
És eljött az ünnep s minden lapos maradt.

Évre évek multak azóta s én sokszor
vártam még gyermekként az évfordulatkor,
hogy majd csucsra érek s gyakran már-már hittem,
hogy látok valamit, - másszor legyintettem
s Szilveszter csuszamló, sikongató éjjén
részegen pörögtem az év meredélyén.
Borzongva ébredtem, sik, havas reggelen
járt szemem s undorral láttam: ez a jelen
ez a lapos hideg, amelyből sárosan
nyult egy-egy országut előre gyászosan -
Megindultam rajta, tudtam nem fölfelé,
zord arccal mentem uj s uj szakadék elé...
Néha még fölvágtam rémülten fejemet,
csak egyszer, csak egyszer ints még, régi liget!
*
Ujév napján irtam, amit eddig irtam,
holt emlékim fölött árván virrasztottam.
Melyen át először néztem szét e földön,
a kis ablakot most szomoruan törlöm;
nézem a hófedte határt fáradt szemmel:
fehér buckáival mint megőszült tenger -
Elállt a havazás, csak itt-ott csap még fel
egy kis hó a szélben, mint vihar szüntével
az utolsó habok, aztán az is elül, -
s ím a hajótörött szemén könny melegül:
Hol vagy te jövendő? Hóban ködben állnak
jegenyéi ott fenn a régi hegyhátnak
s az uj esztendőbe bukott vidék felett
el-eltünedeznek mint a kisértetek.
Ország sülyedt itt hó, éhség, nyomor alá,
rajta mint vizipók futkároz a halál.

-Illyés Gyula: Újév napján írtam
1931