fr zh..

Az jó, ha teljesen hülyének érzem magam egy zh előtt?
Átolvastam az egynyelvű tankönyvet, megnézegettem a feladatokat, meg is oldottam őket többé kevésbé sikkerrel. Ma reggel megint nekiülök Ismétlés a tudás anyja-zászlót lobogtatva, de semmi. Össze vissza keveredtek a dolgok. Vagy ez csak a stressz hatása és olvassak el inkább pár cikket töriből és szürcsölgessek mellé valamilyen mate keveréket?
Na mindegy visszaülök, és csak olvasgatok franciául. Elvégre az is valami nem?

"Aranynapoknak ezt az időt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtól érik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az őszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj. " -HB

munka és rend

A munka, a munka, a munka és csak a munka. Higgyék el nekem, ez a megrontója mindennek. Robotolok már ég tudja mióta, és sorra maradnak el a kedvenc rituáléim, amikkel édesebb a nap, ami miatt mosolyognék, de ez most már nem mehet így tovább.
Mire belakjuk a szobát, már költözhetünk is ki, mire előveszem a kötelező olvasmányokat már lassan vége a szorgalmi időszaknak, mire oda jutok hogy minden rendbe van rakva elment az egész hétvége.
Se barátok, se programok, se család, se semmi. Ráadásképp jönnek a pót rituálék, amiket meg sem engedhetnék magamnak, de elhiteti a világ. Én a hülye rituálé hiányos nő féleség meg bedőlök. Elég.
"Ha rendet teszel magad körül aztán magadban, mindent másképp fogsz értékelni.."- mondta egy kedves asszony. Nehéz elkezdeni minden dolgot a mérlegre tenni, de most elkezdtem, és ahogy a súlytalan dolgokat kisöpörtem a polcról, egyre könnyebb minden. Elviselni a hiányt, meg átlépni dolgokon...
No de a súlyos dolgokat újra beszervezni a mindennapokba az már megint nehéz. Az üres polcnak sincsen semmi haszna, talán annyi, mint a semmiségeknek amit már lesepertem róla. Csak nehogy megint könnyelműen mérlegeljek, és becsapjam magam.

Hogy is mondjam. Mint egy borospince. Tufába vájva, sok kis mellék folyosóval.
Ez a lélek. Minden kamrában polcok vannak, szépen faragott polcok, ezen sorakozik a sok sok üveg, össze vissza rendezetlenül fekszenek egymáson a nedűk. Minden lőrét kidobott a gazda, már csak a nemes nedűket kell összeszedegetni a mellék folyosókról, innen-onnan. Most pedig a rendszerezés következik. Szépen egy csokorba minden összetartozót, de figyelni kell ám, sokféle szabály szerin t kell összerostálni a nemes nedűket. Kell az idő, a türelem, és a próba is talán, és már kész is.

"érdekes dolgok ezek kérem "

Már egy hete ezen rágódom, sőt igazából még korábbtól fogva.

Álnokok vagyunk, kétszínűek, és ritka az őszinteség, az is csak krízisben. Senki nem az amit mutat vagy mond, alig bízhatsz már valakiben és ez depresszív egy kicsit. Még jó, hogy nincs időm belegondolni. Legjobb barátommal nemrég azon tanakodtunk, hogy vannak-e igazi barátaink, de már mindenki kiábrándult a többiekből, és arra jutottunk, hogy egymásnak maradtunk. Szomorú, de tény.

Én már kezdek továbbgurulni a sündisznók álltal kifejlesztett technikában. A tüskéknél közeebb senkit sem! Csakhát egymást. Jó ez így is , de kicsit kevés.

Csakhát már nagyon félek a tüskék közé engedni bárkit is, mert álltalában kitépi a tüskéimet, és belémdőfi, ami duplán fáj.

Könyörgöm, ha mindenkin átlátok, mert annyira kicsinyes, akkor mit tegyek? És különben is hol van egy barátság határa? Van egyáltalán igazi barát aki nem fordul el, aki örök?

Talán azok akik már meghaltak és máig eszembe jutnak ha komplikáltabb helyzetbe lépek. Charlotte, például.

Fájnak már az emberek. Kicsit megfulladok.