2009. dec. 29.

pihi, meló, karácsony

Hát kedveseim, rég nem volt már ilyen szép karácsonyom. A legszebb ajándékokat kaptam, és a legszebb karácsony estét töltöttem az anyukámmal meg az apukámmal hármasban, és annyira örülök ennek. Most pedig az év megkoronázása gyanánt egy szuper zárás várható félig meddig kettecskén, és elmondhatatlanul boldog vagyok. Idén minden szebbre sikerült, mint tavaly.
Köszönöm minden új barátnak, hogy kitartottak mellettem. Mindenkinek szép és boldog új esztendőt! Olvassatok sokat, túrázzatok, legyetek legalább annyira boldogok, mint én, és szeressétek egymást.

2009. dec. 11.

Sikerülni fog, mert sikerülinie kell. Muszáj.
Nem lehet menekülni, hát nézz vele szembe, és csókold meg, hátha meghátrál, és akkor végre vége. Bevált már, tudod te is. Emlékszel? Látsz erősebbnek, és akkor felfalhatod az összeset aki ellened törhet. Ne alázkodj meg minden szembejövő senki előtt! Nem volt még elég idáig?
Ha nme is látszik, van miből venni energiát, és van célod is nem? Hát tartsd titokban ott legbelül, ne add ki senki másnak, és akkor hajrá! Itt ülsz még mindig? Irány! Rajta! Egy percel sem marad több időd..

2009. dec. 8.

Kicsit hullámzik a tenger, kicsir morajlik az élet, és kicsit imbolyog a csónakom.
Meló ezerrel, közben alig tudom bele vetni magam a sehol sziget életébe, és a kedvesem is messze van, pedig csak húsz perc bkv-val, de nem láthatom megint.. és most nem is a kötelességek vernek közénk Berlini falat.
Olvasni akarok, úgy HAmvas-módra, gondolkodni az élet nagy és nem pedig a pitiáner kérdéseiről. Nem tudom elviselni az egyszerű és buta embereket, és fáradt is vagyok kicsit. Olyan jó volna menni, menni, érinteni és felejteni...

2009. nov. 26.

fr zh..

Az jó, ha teljesen hülyének érzem magam egy zh előtt?
Átolvastam az egynyelvű tankönyvet, megnézegettem a feladatokat, meg is oldottam őket többé kevésbé sikkerrel. Ma reggel megint nekiülök Ismétlés a tudás anyja-zászlót lobogtatva, de semmi. Össze vissza keveredtek a dolgok. Vagy ez csak a stressz hatása és olvassak el inkább pár cikket töriből és szürcsölgessek mellé valamilyen mate keveréket?
Na mindegy visszaülök, és csak olvasgatok franciául. Elvégre az is valami nem?

2009. nov. 25.

"Aranynapoknak ezt az időt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtól érik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az őszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj. " -HB


2009. nov. 23.

munka és rend

A munka, a munka, a munka és csak a munka. Higgyék el nekem, ez a megrontója mindennek. Robotolok már ég tudja mióta, és sorra maradnak el a kedvenc rituáléim, amikkel édesebb a nap, ami miatt mosolyognék, de ez most már nem mehet így tovább.
Mire belakjuk a szobát, már költözhetünk is ki, mire előveszem a kötelező olvasmányokat már lassan vége a szorgalmi időszaknak, mire oda jutok hogy minden rendbe van rakva elment az egész hétvége.
Se barátok, se programok, se család, se semmi. Ráadásképp jönnek a pót rituálék, amiket meg sem engedhetnék magamnak, de elhiteti a világ. Én a hülye rituálé hiányos nő féleség meg bedőlök. Elég.
"Ha rendet teszel magad körül aztán magadban, mindent másképp fogsz értékelni.."- mondta egy kedves asszony. Nehéz elkezdeni minden dolgot a mérlegre tenni, de most elkezdtem, és ahogy a súlytalan dolgokat kisöpörtem a polcról, egyre könnyebb minden. Elviselni a hiányt, meg átlépni dolgokon...
No de a súlyos dolgokat újra beszervezni a mindennapokba az már megint nehéz. Az üres polcnak sincsen semmi haszna, talán annyi, mint a semmiségeknek amit már lesepertem róla. Csak nehogy megint könnyelműen mérlegeljek, és becsapjam magam.

Hogy is mondjam. Mint egy borospince. Tufába vájva, sok kis mellék folyosóval.
Ez a lélek. Minden kamrában polcok vannak, szépen faragott polcok, ezen sorakozik a sok sok üveg, össze vissza rendezetlenül fekszenek egymáson a nedűk. Minden lőrét kidobott a gazda, már csak a nemes nedűket kell összeszedegetni a mellék folyosókról, innen-onnan. Most pedig a rendszerezés következik. Szépen egy csokorba minden összetartozót, de figyelni kell ám, sokféle szabály szerin t kell összerostálni a nemes nedűket. Kell az idő, a türelem, és a próba is talán, és már kész is.

2009. nov. 11.

"érdekes dolgok ezek kérem "

Már egy hete ezen rágódom, sőt igazából még korábbtól fogva.

Álnokok vagyunk, kétszínűek, és ritka az őszinteség, az is csak krízisben. Senki nem az amit mutat vagy mond, alig bízhatsz már valakiben és ez depresszív egy kicsit. Még jó, hogy nincs időm belegondolni. Legjobb barátommal nemrég azon tanakodtunk, hogy vannak-e igazi barátaink, de már mindenki kiábrándult a többiekből, és arra jutottunk, hogy egymásnak maradtunk. Szomorú, de tény.

Én már kezdek továbbgurulni a sündisznók álltal kifejlesztett technikában. A tüskéknél közeebb senkit sem! Csakhát egymást. Jó ez így is , de kicsit kevés.

Csakhát már nagyon félek a tüskék közé engedni bárkit is, mert álltalában kitépi a tüskéimet, és belémdőfi, ami duplán fáj.
Könyörgöm, ha mindenkin átlátok, mert annyira kicsinyes, akkor mit tegyek? És különben is hol van egy barátság határa? Van egyáltalán igazi barát aki nem fordul el, aki örök?
Talán azok akik már meghaltak és máig eszembe jutnak ha komplikáltabb helyzetbe lépek. Charlotte, például.

Fájnak már az emberek. Kicsit megfulladok.

2009. okt. 16.

Volt már olyan érzésed, ha régi könyveket láttál? Tudod, olyan megdermedsz, és csak csodálni tudod. Annyit rágtam már magam ezen, hogy mit is jelent a könyv. Egy könyv, nyomtatott lapok összefűzve, borítóval. Engem elvarázsol. Néha vadászatot indítok a bookline-on. Jaj annyi mindent kinéztem már magamnak, de hát a világ legnagyobb fizetése sem lenne elég, hogy kielégítse a vágyat, csak megérinthessem egyszer a kiválasztott kötetet.


Mikor behozta Hargittay tanárúr azt a gyönyörű kódexet, amiben keresni kellett, vagy mikor beléptünk az ősnyomtatványokkal és kódexekkel teli szobába. Hmm, Istenem mit meg nem adnék, ha egyszer nekem is lenne egy ilyen szobám, ahol a múlt néz rám minden falról, s nagy szellemi magasságokba emel...


Anett, Te biztos megérted... :)




2009. okt. 15.

kifújt gondolat

Fúj a szél. Csukva minden ablak, legjobb szigetelés, de mégis húsbahatol. Vagy csak bent is fúj a szél. Belül. Legbelül csak kóborolok álmatagon, nemis, inkább kihűlve, mint valami szellem, várom, hogy jöjjön valaki. Már nem is várok, csak létezem, le-le esik a maszkom. Pillanatnyi indulat lehet. Minden élet akiben van még, s körülöttem motoszkál, inkább szalad. Új utakon jár, a kijelöltön, melyre én is annyira vágyom, s ki tudja eljön e valaha, vagy csak álom lesz ez is.
S ha álmodunk, az valóra válik...- hallom mindenünnen, de most a kétkedés letört egy időre tán, vagy örökre, nem tudom.
Talpra állva elbotlom az emberek között. Én magamnak semmit soha, másoknak talán volna kissebb titka, nekem ez jutott, tudatlan világ. Nem akarok szembenézni avval mit ajánlsz ez nem én vagyok, kit látsz, csak árnya önmagamnak, ki megmaradt az a darab. A többit kicsalták, aztán osztogattam. S most, hogy újra visszakaptam, egy másik testben kölcsönféleképpen, félek, hogy elmarad, mert nem tudom mit adhatok, s azt sem értem, némán mit kíván.

2009. okt. 2.

...

Miért mindig minden az én hibám, mikor Széchenyi irigyelte szarvas hibákat vét egy pár ember?
Emiatt pedig mindenki más hátráltatva van.
Péntek van és ezért nem lehet senkivel értelmesen komunikálni?
Dehát kéremszépen minden nap péntek van? Vagy mi a fene, új vírus jelent meg a H1Nbunkó névvel?
Áh. Nem érdemes idegeskedni, meg nem is akarok, de mikor már én vagyok hülyének titulálva mert más valaki saras az már nagyon nem tetszik.

Az vigasztal, hogy suhanhatok kedvesemhez mihelyt vége az őrület hetének. Aztán vár a kedves kis szobám, amit át akarunk rendezni Bogival. Nem is említettem még, hogy újra kolis vagyok, és a régi szobatársammal új szobába költöztünk, amiből nagyon szép kilátás nyílik.

2009. szept. 13.

Por


Vendetta barátom elékeztetett a minap, hogy van egy blogom, amit mostanában vastag por réteg ül meg, és legyek szíves írjak valamit, mert már azt hitte, hogy meghaltam.
Hát mielőtt meglátogatnád az egri köz temetőket, inkább leporolom a billentyűzetet, és írok valamit.

Sok minden megváltozott az életemben ez alatt a fél év alatt.Lesz miről filozofálgatnom, most, hogy újra gép közelbe kerültem.
Először is, hogy tök jó munkát találtam, (és ezúton is köszi Balázs :) , aztán az egyetem is egész jól megy, bár az új to-s nénivel nem igazán értjük egymást.
Annál inkább a kedvesemmel, akit igazán csodálok, hogy még nem őrült meg mellettem :) De hát hozzáedződhetett már, a nehéz eset emberkékhez.

Szóval kezdek a világ felé fordulni, és a sebek is szépen beforrottak már, éppen csak itt-ott, egy -egy apróbb karcolás nyoma.Bár szó ami szó nagyon nehéz volt, és furcsa megszokni, hogy nem csak olyan emberek léteznek amilyeneket eddig ismertem.

Jó volt ezután a szépséges nyár után újra visszajönni ide a Pilisbe. Mercy nővérrel mindig jókat lehet beszélni, és azt hiszem még emlékeztek rá, hogy igazából Ő kezdte el átrendezni a dolgokról alkotott elképzeléseimet. Sok mindenben igaza van, nagyon nagy lélek.
Egyébként a félreértés elkerülése végett, a nyár valóban a legszebbek közé tartozott, kicsi Bécs, és biciklizés, meg jövés menés kettecskén, néha többecskén, egy jó nagy adag Egerrel fűszerezve.
De azért jólesik ez a "magány" egy picit.

Egyszóval azt hiszem a por egy része eltüntetve, de még majd hozok egy kis cillit bang-et, és ha lesz időm polírozunk is rajta egy picit. Most pedig megyek, és behuppanok Széchenyi Zsiga mellé, éppen Nahar-ra vadászunk Bhopal-ban...

2009. máj. 5.

Most találtam egy régi összeállításomat. tessék, olvassátok!

Száz éve született a magyar fájdalom költője - Dsida Jenő

Denk Zsófia, cs, 2007/05/17 - 15:47
Szent Korona Rádió




Petőfitől tudjuk, hogy aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Dsida Jenőnél aligha szerette valaki is jobban a virágokat. És az olvasó valahogy úgy képzeli, hogy aki Dsida verseit szereti, az sem lehet rossz ember; sőt minél többet olvassa, annál jobb ember lesz belőle. Ez a szelíd poéta megtanít gazdag lelki életű, szelíd embernek lenni.
1924-ben jelentek meg első versei Benedek Elek Cimbora című gyerek lapjában, akkor kapott először honoráriumot is. "Azóta sem voltam még olyan boldogan büszke és magammal megelégedett, mint akkor. Azóta sok mindent láttam a világban, és becsületesen próbáltam írni magamról és arról a sok mindenről, amit láttam."
Mivel gyermekkora az első világháború éveiben telt, s noha a második világháborút már nem is érte meg, tudatában volt annak, hogy a jóindulatú ember a gyűlölet és a gonosz indulatok hálózata között kénytelen botladozni. E borzalmak elől menekült a költészet nyújtotta ritmus- és rím mámorba.
A csoda gyerek szárny próbálgatásai után érettségi vizsgát tett a szatmári Mihai Eminescu líceumban, majd jogi tanulmányokat folytatott a kolozsvári Regele Ferdinand Tudományegyetemen, melyeket nem fejezett be. Magával ragadta a folyóirat-szerkesztés, újságírás, tevékeny irodalmi élet, a műfordítás varázsa.
S elérték az irodalmi hatások is. Nagy tisztelője volt Petőfi, Heine, Reviczky, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Reményik Sándor, Mécs László munkásságának. Az ő stílusában a hagyományosság és a modernség keveredett, s mindenhol - nem csak költészetében, de magánéletében is - jelen volt a vallásosság, az istenhit.

Írták, mondták már azt is róla, hogy pesszimizmusra hajló lélek volt. Pedig csupán ismerte a szomorúságot, mint magány élményt, a bánatos vágyakozásokat, mint ahogy ezt ismeri minden valamennyire értékes emberi lélek. De ezek a bánatok nem komorították el a számára sem a világot, sem a saját, eleve rövidre szabott életét. A külső és belső rosszak is témákat adtak, amelyekkel magát és másokat gyönyörködtetve játszott, olyan tökéletes és fülnek kellemes formákat találva számukra, amelyek létrejöttükkel kétségessé teszik, hogy egy ilyen alkatú költőre érvényes lehet-e a pesszimista jelző. Persze, nem volt naivan optimista sem, hiszen tudata világosan tartotta nyilván a veszélyekkel fenyegető valóságot. Gyermekkora az első világháború éveiben telt, és ha a második világháború kezdetét már nem is érte meg, a harmincas években egyre ijesztőbben fenyegetett világ égéssel a fasizmus. Tudta, hogy gyűlölet és gonosz indulatok hálózata közt botladozik a jóindulatú ember. Éppen ezek elől rejtőzik a költészet ritmus- és rím mámorába. És végső éveiben, amikor betegsége is jobban kínozza, a világ veszedelem is növekszik, verseibe is belopózkodik a csöndes bánatosság, amely azonban sokkal jobban emlékeztet a hajdani szentimentalizmus érzelmes világfájdalmára, mint a kortársak rémületeire és szorongásaira. Még meg is mosolyogja a kísértő szomorúságot: finom és bölcs humorral figyeli saját bánatát is (Hulló hajszálak elégiája).
Voltaképpen attól fogva, hogy az expresszionista kezdetek után megtalálja formajátékos hangját, tehát úgy huszonöt-huszonhat éves korától érett költő. Mégis szüntelen fejlődést mutat rövid költői útja. Sorai minden újabb kötetben jobban fénylenek, érzelemgazdagsága bővül és mélyül, formajátéka egyre bravúrosabb, és a csúcspontot a halála után megjelenő végső kötetben éri el: ez az Angyalok citeráján. Ennek a könyvnek a költeményei jelzik a halk bánatok növekedését is, az örömök teljességét is. Hiszen miközben kívülről-belülről kopogtat a halál, a költő harmincéves korában felemelkedhet a szerelmi mámor mennyországáig: feleségül nyeri az oly derűs és oly mélységes áhítattal szeretett nőt. Haldoklása egyben nász ünnepség. A következő évben, harmincegy éves korában meghal.

Filozófiai sejtelmei alkalmasak még egy enyhe misztikával való játékra is, de nem annyira vallásos és nem annyira vallástalan, hogy versei akár erre, akár arra irányítsák vagy éppen vezéreljék a lelkeket. Kritikái és irodalmi elmélkedései nagy hozzáértésre, érzékenységre, elmélyültségre vallanak, ugyanolyan műgonddal készültek, mint költeményei. De ezekből sem bontakozik ki egy bárki számára iránymutató esztétikai világnézet, azon túl, hogy jó élmény szép könyveket olvasni. Dsida gyönyörködtet, ezt azonban a legművészibb színvonalon, mindig édes gyönyörűséget szerezve olvasóinak. Úgy vélem, Dsida Jenőt szeretni kell, és nehéz is elképzelni olyan versolvasó embert, aki őt ismervén, ne zárná szívébe, és ne érezné jó barátjának az élet oly sok jót és oly sok rosszat kínáló kalandjai közt.

Művei: Leselkedő magány (Kolozsvár, 1928); Magyar Karaván Itálián keresztül (útirajz, Nagyvárad, 1933); Nagycsütörtök (Kolozsvár, 1933); Angyalok citeráján (Kolozsvár, 1938); Válogatott versek (Rónay György bevezető tanulmányával, Bp., 1944); Tóparti könyörgés (válogatott versek és műfordítások, Áprily Lajos bevezető tanulmányával, Bp., 1958); Arany és kék szavakkal (versválogatás, Bp., 1965)

(Magyar Életrajzi Lexikon,
Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka,
Hunhir)

2009. máj. 3.

Álmok, álmok, mindig jönnek az ilyen olyan álmok. Valamikor egy ruháról, ami alább meg van egyébként említve. Vagy egy utazásról, ami még nincs megemlítve, de lehet, hogy nem is lesz, mert most olyanok a kilátások. Vagyis kilátástalanságok.
Vagyis már éppen meguntam, hogy mindenről le kell mondanom.
És akkor mindenki csodálkozik, hogy saját világot alkotok magamnak, számotokra érthetetlen világot, ahol boldog vagyok, és csak egy valaki jöhet velem, aki kiszakíthat innen ha akar, mert vele szép ott kint is. Vagyis mintha összemosódna az ott kint, és az itt bent. Valaki azt mondta boldogság, valaki pedig, hogy skizofrénia. Ezt mondták. Bolondok. Én is tudom, hogy nem lehet elmenekülni örökre. Na de az álmok!! Az álmaim, az álmaink, azok hová lettek?



2009. ápr. 22.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Kezdenek besűrűsödni a hétköznapok, a hétvégékről meg ne is beszéljünk ugye. Közben pedig mindenen jár az agyam, csak azon nem, ahol muszáj lenne. Kezdenek előjönni az emlékek és ez most egyáltalán nem jó, mert gyűlölöm, ha rajtam kívül álló, alig kontrolálható dolgok okoznak feszültséget, meg dekoncentráltságot. Azt hiszem ezzel talán mindenki így van, de most különösen nem értem, miért van ez.
Egy két apró ösvénytől eltekintve, mindent felégettem már magam mögött, de akkor meg miért nem múlnak el a dolgok?
Semlegesen ugyan, de visszatérnek, befészkelik magukat, kimondatnak olyat, amit eszem ágában sem volt, és alig tudom kontrolálni.

Igen, mikor otthagytam az egészet, tudtam, hogy egyfelől nagyon fog hiányozni a légkör, másrészt a barátok (már az a kb 2, max 3), de nem értem, hogy miért periodikusan történik ez? Miért szünetel időnként? Egyáltalán elmúlik valaha? Rajtam múlik, vagy nem tőlem függ? És ha igen, mennyiben?

Úgy érzem, hogy nem segített az elszigetelődés, szinte semmit. Talán most gyakorlatban több időm van, de mégsem érzem jól magam tőle. Megint belső része szeretnék lenni valaminek, még ha nem is olyan értelemben mint azelőtt, de hasonló kontextusban talán igen. Talán ez segítene. De nem vagyok biztos benne, és abban sem, hogy nem találnám magam megint sok kisstílű ember társaságában akik ugyan nagyot akarnak, de nem tudják hogyan.



2009. ápr. 18.

Mindig más

Végre megint Piliscsaba, Klotildliget, csésze jázmin, és nyugalom. Hiába, kell egy kicsit egyedül bóklászni, mert különben átsiklom a gondolatok felett. Nehéz lemondani persze egymásról egy pár napra, de pokoli szerencse, hogy az élet megszabja a pihenőt mindenkinek.

Eltelt a húsvét és hogy-hogysem nem a megszokott menetben zajlottak az események. Felnő az ember, ki kell próbálni más helyzeteket.
Hát ez olyannyira más helyzet lett, mint még szinte soha. Bicikli, majdnem vad idegenekkel, egy heggyel arrébb.
Kezdeném azzal, hogy nem nagy a kerékpáros múltam (kb München belvárosa, max Eichenau, ... ), újabban pedig egyesek hatására váltam úgymond "bringássá" . Pesten belül meg Pest és kisebb környékbeli helyek, nade nem Eger-Miskolc, ráadásul kölcsön bringával, hegyek között. Zsófi gyilkos tortúra volt, tele "út viszonyokkal" :) . De hát kellenek a kihívások, meg a comb izom kialakulásnak esélyt adni, stb ... Ráadásul ilyen előzmények után maximálisan ki tudtam élvezni másnap a barlang fürdőt. Sőt, a harmadnapi Lillafüredi kiruccanás már szinte meg sem kottyant (enyhe túlzással). Igazság szerint azt hittem, még jobban megutálom majd Miskolc városát, de nem így történt. Lillafüred után szét tagolódott a kis 7 fős csoportunk, és kettecskén tekerésztünk a városban. Vannak kifejezetten szép részek, főleg a Mindszenti templom és környéke, meg Diósgyőr tetszett.
Nomeg, hogy társasággal, mégis kettecskén; otthontól, és Pesttől távol voltunk pár napot, nyugiban.

Most pedig mégis jólesik kicsit egyedül. Furcsa az élet az már egyszer tuti. Mikor szép és kiegyensúlyozott minden, akkor egyszerűen nem jelenik meg az arcomon az alkotói láz rózsa. Bezzeg mikor halál stressz, ki tudja mi lesz holnap, stb... gondolatok kavarognak belül; vagyis csak problémák átláthatatlan vízesésében fuldokolok, akkor az utolsó szó mindig a papírért könyörög, hogy: "Segítség!", "Megfulladok, ha nem írok ki mindent azonnal!"
És kiírom magam a vízesés alól, de attól még ugyanúgy hömpölyög lefelé az életem szikláin, és csak gyűlik, de legalább kicsit kívülről is látom, úgy pedig már egész szépnek tűnik minden. Bezzeg most csak egy szimpla kristály víz tó van. Ékszer teknősökkel, meg vadkacsákkal, persze itt-ott kicsi birkafelhők takarják a napsugarakat. Lényeg az, hogy ilyenkor nem kiabál az ember, hanem élvezi az életet. Leszarja a problémákat, lazán átsiklik felettük, miközben mégis megoldja két tök egyszerű mozdulattal, és nincs miről írni. Maximum a cukormázas birkafelhőkről, de az meg túl giccses vagy kopott szar. Giccsel és szarral is szolgál az irodalom bőven, tessék azokat olvasni. Én meg addig úszkálok a puskalövés előtti csendben, és várom az újabb idegroham korszakot. Talán nemsokára megint jön egy zúgó, és annyi élmény, hogy majd az olvasó fullad bele.


2009. ápr. 15.

Kalaf

Új taggal bővült a család. Megérkezett Kalaf, a hat hónapos Afgán Agár.
Cukor pofa. Imádja lopkodni a kenyeret, szaglászni a gyöngyvirágot, és fehér pillangók után ugrálni. Nagyon bírom. Végre megint van kutya a közelemben.


2009. ápr. 5.

...

Úgy látszik, csak akkor fogok ezentúl ide írni, ha haza vet a sors, meg az anyagi okok.
Hogy miért ülök itt a négy fal között mikor odakinn 25 fok van és süt a nap? Passz, mondom, hogy mániákus és megrögzött vagyok. No meg náthás, és itthon infra lámpázom a fejemet.

Annyi minden történt, hogy majd nyitok neki külön blogot, hogy elmeséljem, de azt hiszem, hogy senki nem kíváncsi rá annyira, márha jár még ide olvasni valaki egyáltalán erre a kihalt blogra :)

Új mániám van kibontakozóban. Bicikli.
Két hete kezdődött, eltekertem Vikitől Robiig, aztán másnap eltekertünk valami tavakhoz, aztán azóta tekerek, mint a mókus. Eszméletlen. Régebben is tekertem, dehát kérem szépen az Németország volt, meg bicikli utak, meg diore elöl - hátul.
Na de komolyan mondom, hogy fantasztikus tekerészni még Pesten is. Lehet, csak kezdeti lelkesedés, de még a hülye autósok és gyalogosok ellenére is élvezem.

2009. márc. 11.

Üdv mindenkinek! Ezer éve jártam erre fizikailag. Nem az eseménytelenség ám az oka hanyagságomnak, sokkal inkább a tengernyi teendő, gondolat, munka, stb...
Sok minden változóban van parányi életemben és azt kell mondanom, hogy mindnek nagyon örülök, sőt a legtöbb boldoggá tesz. Persze minden meg is változott gyors pár hét leforgása alatt. Van ami elhagyott, de sok épült és valahol kárpótolja a kárpótolhatatlant.
Nem várni, hogy felemeljenek, hanem felemelkedni kell tudni. Hogy kihez, mihez, miért, vagy éppen mit dobni el magunkért? Nagy és érdekes kérdések.
Egyre rájöttem, nem lehet elfelejteni fontos dolgokat egy könnyű fátyolt dobva rá. Szövetségesek mindig lesznek, akik segítenek az igazságot kibújtatni a ködből. Előre is köszönöm, hogy bízhatok bennetek és mellettem álltok (V.-nek és L.-nak).

Kedves PHJ, Ön érdekes személyiség. Tudja-e, hogy ha nagy hülyeségre készülök, ideülnek a szavai a vállamra és jól fejbekólintanak? Köszönöm, hogy kisegíti az amúgy már ideggyenge őrangyalaimat.

2009. febr. 17.

Havazik

Piliscsaba, Klotildliget, egész nap esik a hó...

Milliónyi tisztán fehér absztrakt apróság. Felkavaróan tiszta érzéseket hoz ki az ember lányából. Új szerelem milliónyi apró részlete puhán simogatja, miközben olvad a bőrömön. Akarom. Annyira vágytam rá. Igazán. Megéri megszenvedni érte. Finoman kínzó, mikor az első pihe elolvad, s millió másik követi. Kínoz ez a helyzet. Annyira édes. Megunhatatlanul tél és tavasz.
...
A taft még bírja, de én már nem sokáig.

2009. febr. 13.

Péntek...

Nah frankó. Bőrönd becsomagolva, barátnő vár Pesten, erre még dekkolhatok két napot a halál és unalom kisstílű városában. Heh. Unicum hozzáállással mondjuk annyira nem negatív a kép. Pl mehetek vezetni, meg terrorizálhatok kiskorúakat :D Vicc természetesen. :) Mármint a terrorizálás.
Ebből a kelepcéből is a természet fog kihúzni úgy érzem.
Esik a hóóó. Lehet még jó is kisülhet ebből. Főleg ha kocsit kapok a fenekem alá. Akkor aztán már csak egy kis Глюкоза kell a hangulathoz és irány :) Persze ebből mi lesz passz, főleg ha beteljesül a törp invázió jóslata... Még jó, hogy hatfelé ki le het jutni a városból...
Plusz jönnek a jobbnál jobb hírek ruha ügyileg. Talán a hétvégén kapok árajánlatot. Aztán meg lassan kezdhetem szorosabbra fűzni magam, főleg ha még a fűző világ gyöngyére is be akarok ruházni...

2009. febr. 10.

A megszólítás ábrándja

"Aki levélbe fogna,
Miképpen kezdje el?
Hisz ezer gondolata
Ezerképp törne fel,
Mint talajvíz vagy régen,
Zsanán földből a gáz
Beszédkényszer és szégyen
Felajz és megaláz,
És kezdeném a kezdet
Homályos mélyein,
Tán arról értekezzek,
Milyen öröm s mi kín
Mozgat, áltat vagy éltet?
Írom magam magam
Ámde közénk most éket
Ver az, hogy téma van,
S ha ennek kerítésén
Belógok, mint gyerek,
Elvárhatom-e épp én,
Komolyan vegyenek?
S már dadogok, mint szoktam,
Hogy a helyzet izé,
Elnézést, hogyha hosszan,
Vagy hogyha százfelé,
Mert zavarni végképp nem,
Tudom, hívatlanul
Állítottam be éppen,
Az ember nem nyomul
Bárki magánterébe
Ukk-mukk-fukk szemtelen,
Mégis, hogyan meséljem
Előtörténetem?
Készültem régtől fogva
Már e merényre én,
Lavinaként forogva
Nőtt bennem a remény,
Hogy majd ezt is meg azt is
Végre kimondhatom,
És felragyog sok klassz kis
És nagy gondolatom –
A lavina felettem
Átgördül, eltemet,
Hisz kit én megismertem,
Nem ismer engemet. "

LOJ



"Ne félj a kudarctól, játszd végig a játékot! ...

2009. febr. 9.

Ígéretemnek eleget téve írok. Mégpedig a Nőről. Furcsa téma, mivel még én is most tanulom, hogyan is kellene ezt csinálni. Mármint a nőséget. Vagy mi.
Milyen a nő? Boszorkányos, titokzatos, vonzó, céltudatos, alázatos, segítőkész, gondos, rendezett, blabla.
Igazán nehéz feladat lehet ma igazi nőnek lenni, de talán még nehezebb azzá válni. A példaképek oly messze állnak ettől a kortól. Nehéz össze bogarászni a történelem homályából a hasznos, irányadó és értékes példákat. Ahogy Hamvas is írja, a nő összetett, bonyolult lélek. Egyszerre jelen van benne a szűziesség és a kurvaság.
"Hamvas azt mondja egy esszéjében, hogy az igazi férfinak alapvetően a szűzre van szüksége. De amikor közelít hozzá, akkor az a jó, hogyha meglátja a kokottot is benne." :)
A Nővé válás kulcsa szerintem ezen lényegek helyes arányának megtalálása. Itt jön az igazi boszorkányság, mivel nehéz eltalálni az egyensúlyt, s még nehezebb azt a gyakorlatba átültetni. Bár ha egyszer az ember belekóstol ebbe az ördögi játékba, nos onnantól kezdve élvezetes a tanulás ;)
Úgy hiszem, hogy vannak velünk született adottságok; melyek, ha jó az alapanyag, akkor segítenek finommá formálni a nőiességet. Itt most nem a szocializációval befogadott dolgokra gondoltam. Persze ez még inkább meghatározó. Ne várjuk el egy primitív környezetből jött emberkétől, hogy finomra csiszolva fog megjelenni (legyen az nő vagy férfi). Az ideális szerintem az, ha a genetikus hátteret a megfelelő szocializáció követi.
Az igazi nő az ellentétek harmóniájában él. Egyszerre tündér és démon, kegyetlen és kedves, stb... A sejtetés nagymestere. Nem mutat, hanem sejtet, megmozgatja a fantáziát. Ergo szánalmas, ha valaki csak vetkőzéssel tudja magára vonni a figyelmet...

Hamvas Béla szerint a drágakövet a borral, és a nővel párhuzamba lehetne hozni. (Bor filozófiája.) Elgondolkoztam. Van ebben valami. Hiszen a drágakövekben ott a titokzatosság, csillogó fény. Mindegyik egyedi. A borban pedig épp úgy el kell merülni, és kóstolgatni mint egy nőt, ahhoz, hogy igazán megismerjük a mélységeit.

Nekem mostanság bejött a megérzésekre hallgatás, no meg igyekszem a példaképem jelenleg botladozó lépteiből kiszűrni a használható fogásokat.

"Us girls we are so magical, Soft skin, red lips, so kissable. You know...

2009. febr. 8.

Kérdés...

Furcsa, hogy az ember csalódik egy rakás emberben, akikre anno élete legfontosabb titkait bízta. Némelyek eljátsszák a bizalmát, majd egy szinte alig ismert embernek a legbensőbb gondolatait is feltárja, még olyanokat is, amiket maga előtt is titkol. Kérdés, vajon miért teszi? Ősi megérzés? (vagy valami démoni képesség? ;)) Mitől válik egy ember megbízhatóvá? Elég vajon ez a megérzés?
Jelen esetemben majd kiderül :) Bár azt hiszem, nem fogok csalódni. Valamiért akartam Vele beszélni. Fogalmam sem volt, hogy miért, csak éreztem. Érdekes. Úgy látszik az embernek a megérzéseire jobban oda kell figyelnie:)
Itt jön a másik kérdés, mikor az ember rájön, hogy szerelmes, és lépnie kellene már végre valamit, na akkor egyszerre 5-en rohanják le, és vallanak szerelmet vagy az őszintébbek imádatot:D Egy szerelem eltemetése mindig egy újabbat kíván?
Hát ez nekem túl sok így pár órán belül...

2009. febr. 6.

Ruha mizéria ...

Ma találkoztam egy régi harcos társsal. Bár nem is tudom hogy nevezzem, jó barát kategóriába is besorolható akár. No lényeg a lényeg: idei teendőinket fürkésztük. Ugyanis szinte már hagyományosan együtt koszorúzunk a városi megemlékezéseken. Több rendezvényre elkísérem, és közreműködöm.

Igen ám, de itt a hazafiak oldalán nem lehet akármiben megjelenni. Idáig még csak-csak megfelelt a lassan negyedik életévét töltő magyaros kis ruhám. De ahogy azt a jelző már sejteti, kezdem látványosan kinőni.
Itt jön a gondolat, hogy mi a fenét problémázok ezen, bemegyek a boltba aztán veszek egyet. Hát igen ám, csakhogy nem olyan egyszerű a kérdés. Női díszruhát nem nagyon lehet kapni, hacsak be nem sétálunk Hampel Katihoz, és ott nem hagyjuk a nemlétező vagyonunkat...
Neten szinte semmi használhatót nem lehet találni, max elvétve egykét esküvői bohóckodás...
Tehát marad a varratás. No de milyen is egy szolid, mégis elegáns női díszruha? Hát az majd kiderül. Szerencsére Profee-val kidolgoztuk az irányadó alapokat, most már csak rendesen le kell rajzolnom, és a lehetséges szín kombinációkat vázolnom. Persze ez sem egyszerű, mert egy Trianon-megemlékezésre nem lehet rikító piros-ban megjelenni, stb... Hát ez van, ha az ember egy olyan Nemzet lánya melynek kijutott a gyásznapokból... Ohh meg is született időközben az elképzelés. Sötétbordó alap fekete csipke betétekkel a ruhaderéken és a szoknyán egyaránt. Van fantáziánk mit ne mondjak ;)
Aztán meglátjuk mit szól hozzá a varrónő, akit neten értem utol, és a látottak alapján gyönyörűen dolgozik. (Remélem nem Hampel asszony árlistájával...)
Kíváncsian várom a fejleményeket remélve, hogy méltó partnere leszek ezután is Roj barátomnak.

2009. febr. 2.

Kósza hajnali gondolat


Későre járt már, ezer mesét elmondtam, s a hetedhét ország összes királyfijának tengernyi gondja ült a vállamon. Ilyen- olyan csodás feladataikkal, világ megváltó terveikkel. Jaj, már itt is.

Ma tündérekről mesélünk jó? (Mivel demokráciának helye nincs, így természetesen megfelelt az is :) Persze valahogy belekeveredett a gonosz vörös szakállú törpe aki megmérgezte a patak vizét és akit végül legyőzött az árvacsalán hadsereg.
No de mi lett a gyöngyvirág tündérekkel? Jött a váratlan kérdés. Na puff gondoltam. Időközben ugyanis megfeledkeztem egy ezek szerint nagyon fontos szálról. Hát igen. A gonosz manó "emberei" nem gondoltak arra, hogy egy gyöngyvirág tündért nem lehet csak úgy ukmukfukk a tövisek közé zárni, mivel szárnyaik vannak. De hogyan szabadultak ki? Kirepültek. De hogyan? Tudod drágám ne úgy képzeld el a tündérek szárnyát, mint mondjuk egy repülőnél, hanem mint egy gondolatot. A tündérek szárnya könnyen sikló finom szálú gondolat.
Nem tudom mennyire békélt meg a magyarázattal, de meg kellett ígérnem, hogy megmutatom neki, hol laknak a gyöngyvirág tündérek.
Mennyire tiszták még a gyerekek. Csak el ne rontsam valamivel.

2009. febr. 1.

Gondolatok papíron

Mit is jelent a hazafiság?
Hinni egy eszmében, kitartani mellette egy életen át, sőt akár magunkat is feláldozni érte.
De mi a szerepe ebben a Nőnek?
Isten, Haza, Család. Mi rejlik e hármasságban?
Mi a szerepe a mai nőnek úgy általában?
Régóta foglalkoztatnak ezek a kérdések, gyakran elmélkedem rajtuk. Rajzolódó válaszaimat úgy gondoltam ideje lenne papírra vetni, mintegy útmutató gyanánt, akár magam részére is.
Lassanként külön-külön bejegyzéseket fogok szentelni ezen gondolatoknak.

Mennyire irigylem őseinket, akik ismerték az alapvető emberi értékeket; akiket beleneveltek a hazaszeretetbe.

Ebben a mai fejetlen világban ezer kísértés között nagyon nehéz megtalálni a helyes utat. Mikor pedig nagy nehezen ráállnánk, jönnek a múlt hibái és felkeverik az egész életet. Sajnos magam részéről hajlamos vagyok ismételni a hibáimat.
Pedig egy új élethez át kell tekinteni a múltunkat, át kell értékelni minden addigi tettet, és le kell zárni mindent. Legfőképpen érzelmileg. Nehéz feladat, de a jövő kompromisszumai megkövetelik.
Ugyanakkor nem elég a "tiszta lap".
Sok önképzés és ismeret szerzés szükséges ahhoz, hogy sosem inogjunk meg. Szinte mindent, amit a régiek az anyatejjel szívtak magukba, saját magunknak kell megtanulnunk. Ez pedig még akkor is iszonyatosan nehéz, ha nincsen teljesen magára utalva az ember(lánya).

Pár hete teljes elkeseredettséggel fordultam egy jóbaráthoz. Azt mondta: Rendet kell tenni. Életünkben, lelkünkben, gondolatainkban. Azt hiszem ez a kulcs szó. Rend
Rend és összhang.

2009. jan. 29.

Rejtelmek

Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe'.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.

Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.

Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.

József Attila

2009. jan. 26.

Ilyet!?



Ideák között élek. Még mindig remélem, hogy az eldobott boldogság idővel valaki személyében visszakopogtat. Úgy vélem, nagyon nehéz lesz felnőni ehhez, de megpróbálom. Mármint felnőni a saját mércéinkhez.

Tegnapiakkal kapcsolatban az alábbiak ....

Azt meg tudja mondani valaki, hogy bizonyos pasikkal miért nem lehet barátkozni? Totál barátilag semmi húdebelezúgtam érzéssel fordulok valakihez, erre rögtön jön a csajozós hülyeség, aztán meg van sértődve, ha nem matathat a bugyimban. És még engem néznek hülyének, mikor kiteszem a 27- es karikát. Bár ez sem zálog, a lehető legnormálisabbnak tűnő emberkékről derülnek ki a legborzalmasabb dolgok. De tényleg! "Miért muszáj mindenkivel rögtön lefeküdni?" Annyira kiábrándító. A magát értelmesebbnek tartó réteg pedig tágra nyílt tekintettel kérdezi: "jah Te is csak a harmadik randin?" Válasz: "Nem, csak tudod nem vagyok kurva." Mondanom sem kell, hogy nincs harmadik randi... Főleg, hogy első sem volt, legalábbis részemről.


Na mindegy. Halott pasi nem rossz pasi, maradjunk Jim Morrison- nál. Plusz a költőkben sosem lehet csalódni!! Úgyhogy ma is Adyval vagy Hamvassal osztom meg az ágyam. Legalább van valami értelmes mondanivalójuk...

Emmeg mi?

Szupi hét volt.
Négyes, majdnem beégős vizsga, a héten jöhet a többi...
Persze mindig az történik, hogy mikor látszatra minden a legfrankóbban menne, nah akkor aztán 5 felől jönnek a bajok...
Kicsit unom, hogy mindenkinek átlátom a helyzetét és megértően mosolygok, bár mindenki tesz rá, hogy mit is akarok mondani.

Ugyanakkor mindenki össze vissza osztogatja a tanácsokat és tudom az én hibám is, hogy nem vagyok őszinte és ezért nem látják át az enyémet tisztán. De Istenem! Miért is lennék őszinte, mikor azzal is megszívtam már jó párszor? Valahol persze örülök, hogy pár ember megtisztel a bizalmával. (Lezlikém nem tudom mi a fenét kellene csinálni. Jó pár atyai pofon talán segítene Makrancos Katánkon, bár ha az élet pofonjai nem elegek akkor nem tudom... Minden esetre a héten összeszedem nemlétező kevéske kisze - kusza gondolat foszlányaimat és megpróbálok 6ni a hölgyre.)
Nem is tudom mi lett volna velem Jim Morrison nélkül az elmúlt napokban. Talán már kezelnének valahol, bár Lipót híján ki tudja...

2009. jan. 17.

Ébredés

Itt ülök a koliban. Tegnap előtt, mikor visszajöttem, annyira megnyugodtam, mintha haza értem volna. Kiskoromban éreztem ilyet utoljára, mikor napközi után hazaérve becsuktam magam mögött az ajtót, s a küszöbön állva kifújtam magam. Na most már nem bánthat senki.
Aztán ahogy nagyobb lettem, mindig menekültem a problémák elől. Gondoltam egyszerűbb, ha nem veszünk róluk tudomást. Aztán most paff. Paff az életnek. Paff a szerelemnek, paff a munkának, majdnem paff a sulinak is, bár ezen még tudunk dolgozni. Remélem, nem késő.



"Sosem késő!" Hallom innen -onnan.
Fenét nem. Vannak dolgok, amik nem tűrnek halasztást. Legalábbis nem annyit, mint amennyi időt elszerencsétlenkedünk a megoldásig. Például vannak beszélgetések, amik ha esetleg évekkel korábban megtörténnének, nem kerülnénk később "Paff" - helyzetbe, vagy ezen helyzetek bonyolult láncolatába. Gondoljanak csak bele.


Persze ez nem a "Na én bezzeg megmondtam... " és a "Ha így vagy úgy..." stb... kezdetű ön bálványozó gondolatok dicsőítése. Mert ugyebár köztudott, hogy utólag okosnak lenni olyan mint előre hülyének.
De gondoljanak csak bele bátran! Amit ma megtehetsz... (Ha már a közmondásoknál járunk.)


Egyszóval arra szeretnék utalni, hogy ne vegyék természetesnek a jót, a szép perceket! Álljanak le időnként picit. Üljenek le, és gondolják végig, nézzék kicsit más szemmel az életüket, s mindazt ami körülveszi önöket.
Higgyék el, más meglátásba kerülnek a dolgok, az emberek, és minden. Pillanatnyi sértődések, el nem mondott szép szavak vagy problémák annyira félre vezethetik az életünk, és olyan bolond döntéseket szülhetnek, melyeket később alaposan megbánunk, s néha visszafordíthatatlan következményeket vonnak maguk után.


Tudom, nehéz feladat, de még nehezebb lesz azzal a tudattal élni hogy akár egyetlen mondaton, csókon vagy ölelésen múlt minden, és most már késő. Keressék meg ami vagy aki fontos önöknek, és tudassák vele, mennyire boldogok, hogy velük lehetnek. Figyeljenek jobban szeretteikre, hiszen az élet amúgy is szeret játszani a halandókkal, elveszi magától is azokat akik kedvesek számunkra, ne lökjük el őket ön szorgalomból. Az a szeretet és odafigyelés amit nekik adunk, minket is jobb, hitelesebb emberré formál.



Charlotte- ról jutottak eszembe ezek a gondolatok. Sajnos korán elvette mellőlem a sors. Remélem odafentről figyel rám, bár nem sok öröme lehet abban amit elválásunk óta látott...

Bárcsak... áhh olyan kár siránkozni.




2009. jan. 15.

Hajó

Mint minden nagy földre zuhanás alkalmával, most is ki kapart össze? Hát vendetta. Így megy ez már gimi óta.
Ma például a hajókról beszélgettünk. Érdekes téma, hiszen mindenkinek van egy hajója az életében. Jobban megfogalmazva, mindenkinek van legalább egy hajója az életében. Aki tagadná, nos az egyszerűen hazudik. (Vagy vak.)


Az én első igazi hajómról már kétszer leugrottam. Most harmadjára szeretnék felszállni, remélem sikerülni fog, bár megérdemelni semmiképpen nem érdemlem meg, de bízom a sok imában, Kronosz gyermekében, no meg a szép hajókázások emlékében. Talán segítenek, s nem kell Jónásként makacsul tovább harcolnom magam ellen.


"Ha költőien akarnám megfogalmazni, ezt írnám:
Minden hajó életében vannak szárazdokkok
amikor kicsit pihen javul
aztán újra vízre kerül
és új szelekkel siklik ahogy régen.
De mivel statikázom ezért azt mondanám hogy minden síkban ható erőnek van y irányú alkotója...." Cs. K. v

Sosem tudom eléggé meghálálni az égnek, hogy ilyen barátom van, mint Te.

2009. jan. 13.

Újév napján...

Tegnap este Mácsay Pál idézett egy '31-es Illyés költeményből. Valami megfogot benne. Olvassátok hát újévi köszöntő helyett, és fogadjátok egyúttal inaktivitásom miatti bocsánatkérésként.
Íme:



Karácsonyra, hó lesz, jósolta a naptár
és lett is valóban. Mintha ezer kaptár
nyilt volna az égen: zümmögve kerengtek
a pihék s ellepték már az egész kertet.
Az ablaknál álltam, néztem hogyan szállnak,
egyesek közülük vissza-visszaszálltak.
Rajzott az egész táj! Estefelé csöngve
szánkók szaladtak el odalent a völgybe
láthatatlanul, tán egy tündérmesébe...

A lágy alkonyattal szétömölt a tájon
a szivetzsongitó rejtelmes karácsony.
Nyugtalan forogtam a fülledt konyhában.
Mire vártam? ma sem tudom mire vártam.
Akkoriban én ugy képzeltem az évet,
mint egy hosszu utat. Mostan ér majd véget,
hallottam és láttam, hogy mindenki örül,
anyám frissen forgott a kis tüzhely körül...

Akkoriban én ugy képzeltem az időt,
mint egy hosszu, hosszu változatos mezőt,
elején tavaszi virágok nyilottak,
arrébb a nyár arany kepéi ragyogtak
majd gyümölccsel terhes őszi fák... emegett
ködpárákba vesző magas havas hegyek
és e hegyek mögött, ott volt az év vége:
egy szörnyü szakadék zuzmorával, jéggel,-
igy képzeltem nyáron... és hittem előre,
hogy ott feljutok majd valami tetőre
s messze látok onnan... a havas táj fölött
meglátom az annyit emlegetett jövőt,
a jövendőt, miről nem volt semmi képem,
valami ligetnek, szép ligetnek véltem,
lombjai a szélben fényesen lengenek,
felette koszorut állnak a fellegek...
Most, most majd meglátom! s titkos szorongásban
éltem napról napra december havában.
Közelgett az ünnep. Kint a nedves kazlak
reggelente harsány aranyszint ontottak.
Aztán hó lett és csend, nagy csend, csak a bezárt
kakasok hallattak pár kukorékolást,
szinte emelkedni éreztem a tájat,
a kedves dombokat, az ismerős fákat,
s havas udvarunkat fürge talpam alatt -
És eljött az ünnep s minden lapos maradt.

Évre évek multak azóta s én sokszor
vártam még gyermekként az évfordulatkor,
hogy majd csucsra érek s gyakran már-már hittem,
hogy látok valamit, - másszor legyintettem
s Szilveszter csuszamló, sikongató éjjén
részegen pörögtem az év meredélyén.
Borzongva ébredtem, sik, havas reggelen
járt szemem s undorral láttam: ez a jelen
ez a lapos hideg, amelyből sárosan
nyult egy-egy országut előre gyászosan -
Megindultam rajta, tudtam nem fölfelé,
zord arccal mentem uj s uj szakadék elé...
Néha még fölvágtam rémülten fejemet,
csak egyszer, csak egyszer ints még, régi liget!
*
Ujév napján irtam, amit eddig irtam,
holt emlékim fölött árván virrasztottam.
Melyen át először néztem szét e földön,
a kis ablakot most szomoruan törlöm;
nézem a hófedte határt fáradt szemmel:
fehér buckáival mint megőszült tenger -
Elállt a havazás, csak itt-ott csap még fel
egy kis hó a szélben, mint vihar szüntével
az utolsó habok, aztán az is elül, -
s ím a hajótörött szemén könny melegül:
Hol vagy te jövendő? Hóban ködben állnak
jegenyéi ott fenn a régi hegyhátnak
s az uj esztendőbe bukott vidék felett
el-eltünedeznek mint a kisértetek.
Ország sülyedt itt hó, éhség, nyomor alá,
rajta mint vizipók futkároz a halál.

-Illyés Gyula: Újév napján írtam
1931