Mindig más

Végre megint Piliscsaba, Klotildliget, csésze jázmin, és nyugalom. Hiába, kell egy kicsit egyedül bóklászni, mert különben átsiklom a gondolatok felett. Nehéz lemondani persze egymásról egy pár napra, de pokoli szerencse, hogy az élet megszabja a pihenőt mindenkinek.

Eltelt a húsvét és hogy-hogysem nem a megszokott menetben zajlottak az események. Felnő az ember, ki kell próbálni más helyzeteket.
Hát ez olyannyira más helyzet lett, mint még szinte soha. Bicikli, majdnem vad idegenekkel, egy heggyel arrébb.
Kezdeném azzal, hogy nem nagy a kerékpáros múltam (kb München belvárosa, max Eichenau, ... ), újabban pedig egyesek hatására váltam úgymond "bringássá" . Pesten belül meg Pest és kisebb környékbeli helyek, nade nem Eger-Miskolc, ráadásul kölcsön bringával, hegyek között. Zsófi gyilkos tortúra volt, tele "út viszonyokkal" :) . De hát kellenek a kihívások, meg a comb izom kialakulásnak esélyt adni, stb ... Ráadásul ilyen előzmények után maximálisan ki tudtam élvezni másnap a barlang fürdőt. Sőt, a harmadnapi Lillafüredi kiruccanás már szinte meg sem kottyant (enyhe túlzással). Igazság szerint azt hittem, még jobban megutálom majd Miskolc városát, de nem így történt. Lillafüred után szét tagolódott a kis 7 fős csoportunk, és kettecskén tekerésztünk a városban. Vannak kifejezetten szép részek, főleg a Mindszenti templom és környéke, meg Diósgyőr tetszett.
Nomeg, hogy társasággal, mégis kettecskén; otthontól, és Pesttől távol voltunk pár napot, nyugiban.

Most pedig mégis jólesik kicsit egyedül. Furcsa az élet az már egyszer tuti. Mikor szép és kiegyensúlyozott minden, akkor egyszerűen nem jelenik meg az arcomon az alkotói láz rózsa. Bezzeg mikor halál stressz, ki tudja mi lesz holnap, stb... gondolatok kavarognak belül; vagyis csak problémák átláthatatlan vízesésében fuldokolok, akkor az utolsó szó mindig a papírért könyörög, hogy: "Segítség!", "Megfulladok, ha nem írok ki mindent azonnal!"
És kiírom magam a vízesés alól, de attól még ugyanúgy hömpölyög lefelé az életem szikláin, és csak gyűlik, de legalább kicsit kívülről is látom, úgy pedig már egész szépnek tűnik minden. Bezzeg most csak egy szimpla kristály víz tó van. Ékszer teknősökkel, meg vadkacsákkal, persze itt-ott kicsi birkafelhők takarják a napsugarakat. Lényeg az, hogy ilyenkor nem kiabál az ember, hanem élvezi az életet. Leszarja a problémákat, lazán átsiklik felettük, miközben mégis megoldja két tök egyszerű mozdulattal, és nincs miről írni. Maximum a cukormázas birkafelhőkről, de az meg túl giccses vagy kopott szar. Giccsel és szarral is szolgál az irodalom bőven, tessék azokat olvasni. Én meg addig úszkálok a puskalövés előtti csendben, és várom az újabb idegroham korszakot. Talán nemsokára megint jön egy zúgó, és annyi élmény, hogy majd az olvasó fullad bele.