Ma beszéltem Vadásszal. Összetörték szegényt. Amióta ismerem, állandóan ez van.
"Majd jön másik, aki elfeledteti vele a múltat, s csak a szép emlékek maradnak meg a lány után."
Elgondolkoztam. Miért keres valaki vígaszt egy szintén halálra ítélt kapcsolatban? Miért futunk a boldogság után? Mikor úgyérzed, hogy célbaérsz, rájösz, hogy csak egy nagy botlás az egész, és futsz tovább, aztán a végén csodálkozol, ha elfutsz a cél elől, félvén, hogy az is csak egy botlás lesz. Hülye hasonlat tudom.
Én azt hiszem, hogy egyetlen társat rendelt számunkra; s Őt úgyis mellénk sodorja az élet. Kérdés, hogy felismerjük-e?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése